Mit tudsz a színekről?

Színtudomány

A színek doktora vagy? Művészeti suliba jársz? Egyszerűen csak érdekel?
Nézz körül nálunk. Oszd meg véleményed, írj blogot!

Piros

A leghatásosabb, legkarakteresebb színünk. Ezt biztosan észrevesszük, és nehezen is felejtjük el. Pozitív élettani hatásai miatt, érdemes hálószoba színeként használni például. Gyorsan uralkodóvá váló szín lehet belőle. Óvatosan kell használnunk

Kék

Az egyik legkedveltebb színünk egyike. A kék alapszín. Kiegészítő színe a fények esetén a sárga, festékek esetén narancssárga.

Sárga

A sárga színünk a napfényt, a melegséget, az üdeséget, a fényt jelképezi. Sokat használjuk figyelemfelkeltésre. Azonban ebből sem túl jó sokat használni.

Zöld

Ez az alapszínünk a kiegyensúlyozottságot, üdeséget, fiatalságot, természetet, intelligenciát tükrözi. Ez a szín szinte minden fajta térben ajánlott falszín lehet például.

A szín élet. A színek nélkül halott lenne a világ. Őseszmék a színek, a kezdettől való színtelen fénynek és ellentétpárjának, a színtelen sötétségnek a gyermekei. Mint a láng a fényt, úgy hozza létre a fény a színeket.” Johannes Itten, 1970

Gyógyszínek

Tudtad, hogy a színek tudnak gyógyítani? Hogy befolyásolják életünket?

Hogyan tudnak a színek gyógyítani?

A színek segítségünkre sietnek, hogy a körülöttünk lévő világot pozitívan lássuk és, hogy a lehető leghatékonyabban élhessük életünket.

A színek világa tulajdon képen egy „varázslat”, amely képes felfedezni saját magunkat mentális, érzelmi, spirituális és lelki értelemben.

 A színeket nagy javítónak is nevezik. Amikor megmagyarázhatatlannak érezzük, hogy valami újra és újra megtörténik, – miért vagyok mindig beteg, miért vagyok valakivel negatív, miért vagyok mindig ingerlékeny – a szín megtudja mondani, ezeknek az okát. A színek megismerése után újra egyensúlyba hozhatjuk magunkat.

 A színgyógyítás nem egy új dolog, már az ősi Egyiptomban is voltak színgyógyászok. Roland Hunt: A színgyógyítás hét kulcsa című könyvében a következőket írta: „ Az egyiptomi Heliopolisz ősi templomaiban a szín erejét nemcsak az imádathoz szükséges segédeszközként használták, hanem a gyógyítás eszközeként is. Ezeket a templomokat úgy építették, hogy , hogy ahogy a nap besütött rajtuk a fénye a prizma által felbontott hét színre osztotta, és a szenvedőket abban a színben fürösztötték, amire szükségük volt ahhoz, hogy egészségük felépüljön.”

nap besütött rajtuk a fénye a prizma által felbontott hét színre osztotta, és a szenvedőket abban a színben fürösztötték, amire szükségük volt ahhoz, hogy

A fehér szín jelentése

Tisztaság, teljesség, eredetiség, nyitottság, egyenlőség…

A menyasszonyi ruha fehér színe is a tisztaságot jelképezi.

A fehérben egyensúlyban van a többi szín, ezért is a leghűvösebb szín.

A fehér a lelki megmentő.

Előhozza a reményt és a békességet.

Azonban a túl sok fehér használata nem előnyös. Mert ürességérzetet és frusztrációt okozhat. Ezért nem szabad kisgyermekek szobáját fehérre festeni.

A fehér szín gyógyító hatása:

Más színekkel kombinálva a legjótékonyabb. Amikor valamelyik szín elhalványul, használjunk hozzá fehéret.

Ha valaki nehezen nyílik meg, szinte meg van fagyva, akkor érdemes fehér színt használni, hogy felfrissülhessen a többi szín, ezáltal jobb hangulatba kerülhet.

Fehér ételek: 

Fokhagyma, vöröshagyma, hal, tofu, rizs, zeller, burgonya, csicsóka, licsi, tojásfehérje, …

A zöld szín jelentései: egyensúly-egyensúlytalanság
Stabilitás, tapintat, nagylelkűség, képzelőerő…
A zöld szín egyensúlyt és harmóniát sugároz.

A zöld szín gyógyító hatása:

Nyugtató hatással bír ez a szín. Nagyon hatásos lehet klausztrofóbia esetén. A zöld minden színnel összhangban van, ezért ha más színből kicsit túl vagyunk adagolva, csak használjunk zöldet és egyensúlyba kerülünk.

A sok zöld szín tompultságot okozhat.

Ha zöld színt elutasítjuk, akkor boldogtalanok lehetünk…

 Zöld ételek: 
Pisztácia, avokadó, kivi, alma, borsó, zöldpaprika…

A kék szín jelentései: tudás-tudatlanság
Bölcsesség, türelem, igazság, csendesség, gyógyító…

A kék szín gyógyító hatása: 
A kék lelki nyugtatószer, mert képes behatolni a lélekbe.
A kék szín segít leküzdeni a kisebbrendűség érzését.
A kék szín kedvelői képesek úgy manipulálni embertársaikat, hogy az észre sem lehet venni. Zárkózott is lehet.

A pajzsmirigyre, torokra és a tüdőre van nagy hatással. Kiválóan alkalmazható gyermekbetegségek, fülfertőzés, fogzás esetén is.

 Kék ételek:
Áfonya, szilva…

A vörös szín elentései: növekedés-pusztulás

Kreatív, dinamikus, aktív, adrenalin, akarat erő…

A vörös szín a hatalom jele, de figyelmeztet a veszélyre is. A hiperaktív emberek túl sok vörös színű ruhát ne viseljenek, mert agressziót válthat ki belőlük.

A vörös szín gyógyító hatása:

A vörös szín vitalitást sugároz, de a pusztulást is jelképezheti.
A vörös jó méregtelenítő, kitisztítja elménkből, testünkből a negatív szemléletet. De képes a vörös szín fellazítani az izmokat, izületeket.

Azok számára akik könnyen megfáznak, nagyon hatásos lehet ez a szín.
Ha valaki viszont stresszben él, esetleg szívbeteg, kerülje el a vörös színt!
A vörös szín képes biztosítani számunkra azt a plusz löketet, amely céljaink elérésére sarkal.

Tipp: Ha félünk kiállni mások elé, beszédet tartani, öltözzünk pirosba! Növelni fogja önbizalmunkat!

Vörös ételek: 
Vörös húsok, pirospaprika, cékla, málna, eper, ribizli, görögdinnye, retek, paradicsom, piros külsejű alma…

A vörösek csoportjába tartozik a Rózsaszín is.

A rózsaszínt viselő nő, nőies, érzéki, kedves, romantikus. Lelki szépséget, szeretet, együttérzést jelképez.

Ez egy nőies szín és képes pihentetni a fizikai testet.

A fekete szín jelentései: teljesség-üresség
Tanító, kreatív, pusztító, depresszió…
Nincsenek jó és rossz színek, még a feketének is van jótékony hatása.

A fekete szín gyógyító hatása: 
A fekete szívében fény van, ez a fekete szín pozitív használata
Ha valaki túl sok feketét hord, hiányozhat valami az életéből, depressziós is lehet.
A fekete mindig bátorít, hogy azt alkalmazzuk, amit tudunk, és ne azt, amit látunk. Képes a káoszból rendet teremteni.

Fekete ételek: 
Fekete oliva, bors, kaviár, feketeribizli, szeder…

Melyik a kedvenc színed?
© Kama
Adatvédelmi szabályzat